Antal Imre 1935–2008

Az Erkel Ferenc-díjas, érdemes művész kórházi kezelése után két hónapja ápolták a gyógyíthatatlan daganatos betegek számára fenntartott hospice házban, ahol kedden hunyt el. Temetéséről később intézkednek.

Antal Imre 1935. július 31-én született Hódmezővásárhelyen, tanulmányait is ott végezte. Az MTI Sajtóadatbanknak még Antal Imre 70. születésnapjára készült összeállítása szerint szülei pedagógusok voltak, ő orvosnak készült, s úgy vélte, csak osztályelsőként válhat érdemessé a középszerűséget nehezen tűrő orvosi hivatásra. Egyik unokabátyja zongorázni tanult, ő is el-eljárt az órákra. Érdeklődése felkeltette a tanárnő figyelmét, aki azt ajánlotta a szüleinek, hogy talán érdemes lenne a kis Imrét is a billentyűk elé ültetni. Így is történt, és ő gyorsan és örömmel haladt a tanulásban. Zongorájuk azonban nem volt, de a sors 1944-ben váratlan ajándékhoz juttatta a családot: megőrzésre megkapták egy ismerős família hangszerét, akiknek lakását bombatalálat érte, így már otthon is gyakorolhatott. Először egy iskolai ünnepségen mutatkozott be, ennek híre eljutott a szegedi konzervatórium igazgatójához, Kollár Pálhoz is, aki megkereste szüleit.

Antal Imre 1947-ben kezdte meg konzervatóriumi éveit, mindennap bejárt Szegedre, miközben magántanulóként végezte az iskolát. Kollár jó pedagógusként egyengette az útját, majd halála után Zempléni Kornél tágította tovább zenei horizontját. 1951-ben befejezte a konzervatóriumot, és a család felköltözött Pestre, ahol két év múlva lakást kaptak a Damjanich utcában. Az Erkel Ferenc Zeneművészeti
Szakiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, s 1959-ben kitüntetéssel végzett. Az Országos Filharmónia szólistája lett, hangversenykörútjai alkalmával bejárta a fél világot, s nem kevesebb, mint hét nemzetközi versenyről távozott értékes trófeával. Két ízben VIT-díjat, Bolzanóban a Busoni-versenyen második díjat, 1966-ban Budapesten a Liszt-versenyen első díjat nyert.

A szüntelenül utazó zongorista idehaza a Fiatal Művészek Klubjában talált módot a feloldódásra, állandóan vicceket mesélt, és
erre figyelt fel Békés József író, a televízió szerkesztője, aki azt mondta: "figyellek téged, te olyan jól szórakoztatod itt a közönséget, gyere hozzám műsorvezetőnek". 1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled című házaspárbajszerű műsorban állt először kamera elé, s mivel az élő adásban semmi lámpalázat nem mutatott, rábízták a Köszöntő, majd a Halló fiúk! Halló lányok! című, nagy népszerűségre szert tett ifjúsági program vezetését. Felívelő zenei pályafutása azonban váratlanul kettétört: 1970 körül görcsösödni kezdtek jobb kezén az ujjai, egyre nehezebben játszott, s hamarosan fel kellett adnia zongoraművészi ambícióit. 1972-ben megvált az Országos Filharmóniától és a Magyar Televízió szórakoztató és zenei főosztályán kapott státuszt.

A televízió jól kamatoztatta verbális tehetségét, színészi vénáját. A művelt, több nyelven is tudó, kellemes, szellemes, udvarias csevegő az elmúlt évtizedek alatt az ország "Antalimi"-je lett, képességeivel feledtette apró termetét, jelentéktelen külsejét. Számtalan népszerű műsor vezetője volt (kedvencének a Szó mi szót tartja), több tévéjátékban pedig színészként is játszott. A Bors című sorozatban Dániel Ede "tanár urat" alakította, s jellemszínészként kiváló alakítást nyújtott a Szevasz, Vera, a Szemüvegesek, a Circus Maximus című mozifilmekben. Vitrayval közösen vezette a szilveszteri tévéadásokat, az egyiknek Lollobrigida volt a sztárvendége. Olasz nyelvtudása miatt ő készíthetett interjút a szépséges filmcsillaggal, akinek kívánságát (egy pohár pezsgő) is leleménnyel teljesítette.

Lételeme a humor, az önirónia, de gyűlöli a gúnyt, más nevetségessé tételét. Kevesen tudják, hogy jó néhány viccmesélő verseny győztese, egy alkalommal öt órán keresztül mesélt vicceket egy színházban, alaposan lefárasztva közönsége nevetőizmait.

Antal Imre az utóbbi években kisnyugdíjasként élt, bár azzal, hogy a Magyar Televízió 2004-ben az Örökös Tag címet adományozta volt főmunkatársának, a vele járó havi juttatás lehetővé tette a méltatlan élethelyzet enyhítését. Több évtizedet megért népszerű műsora, a Szeszélyes évszakok is megszűnt. Bár családja nincs, korábbi jó keresetéből mégsem halmozott fel vagyont.

Néhány éve nagy terveket dédelgetett: megműttette duzzadt orrát, s az írásgörcs, ami miatt annak idején abba kellett hagynia a zongorázást, magától elmúlt, és lelkesen gyakorolni kezdett hangszerén. Egy 2004-ben megjelent lemezen hallható is a játéka, de a nagy koncert elmaradt.

Az Erkel-díjas (1984), érdemes művésznek (1988) két könyve is megjelent: 1991-ben került a boltokba a Pami című kötet (ezen a
néven csak édesanyja szólíthatta), amelyben legérdekesebb élményeit gyűjtötte egybe, 2002-ben újra kiadták, 1998-ban pedig az Antal Imre
legjobb viccei című könyvén szórakozhattak az olvasók.