F1 Hírek : Hamilton indulhat az élről vasárnap |
Hamilton indulhat az élről vasárnap
2008.06.08. 01:40
A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton szerezte meg az első rajtkockát a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén. A brit pilótát Robert Kubica, valamint a világbajnok Kimi Räikkönen követi.
A tavalyi évben ugyanitt, Montrealban első pole-pozícióját és győzelmét megszerző versenyző végig uralta a kvalifikációt, s végül hatalmas, több, mint fél másodperces előnnyel utasította maga mögé legfőbb riválisait.
A szintén az első sorból rajtoló Robert Kubica nem emlékezhet vissza ilyen meleg szívvel a kanadai pályára, hiszen 2007-ben az utóbbi évek legelképesztőbb balesetét szenvedte el, szerencsére komolyabb sérülések nélkül. Ennek fényében tehát rendkívül figyelemreméltó eredményt ért el a lengyel pilóta, aki Kimi Räikkönen és Fernando Alonso elől kezdheti meg a vasárnapi futamot.
S ha már a Ferrarinál tartunk: az előzetes várakozásokkal ellentétben a maranellói gárda a mai napon nem tudta felvenni a versenyt a pole-pozícióért, hiszen a címvédő Räikkönen a harmadik, míg csapattársa, Felipe Massa mindössze a hatodik helyen zárt. Óriási a kérdőjel tehát a taktikákat illetően, mivel a vörösök az egész hétvége során impozáns köridőket értek el, s a pénteki naphoz képest nagy mértékben változó időjárási feltételek is inkább a Scuderiának kellett volna, hogy kedvezzenek.
Ennek ellenére Fernando Alonso és Nico Rosberg is befészkelte magát Massa F2008-asa elé, s a mindezidáig kiábrándító teljesítményt nyújtó Renault a kétszeres világbajnok révén izgalmas rajtra számíthat - természetesen velünk együtt.
A McLaren másik versenyzője, Heikki Kovalainen mindössze a hetedik helyen zárt, s szinte biztosra vehető, hogy jóval több üzemanyaggal vág neki a vasárnapi futamnak, mint csapattársa, hiszen a finn pilóta a kvalifikáció harmadik etapjában rendkívüli módon csúszkált a pályán, mely vélhetően az autó nehezebb mivoltának, valamint a nem opciós abroncsok használatának tudható be.
A BMW-nél egyébként hasonló a helyzet, mint a wokingi gárdánál, mármint ami a versenyzők közötti különbséget illeti. Robert Kubica az időmérő egésze alatt gyorsabb tempót tudott diktálni, mint német csapattársa, s itt erősen kérdéses, hogy csupán a taktikabeli eltérések okozhatták ezeket az eltéréseket.
A Honda számára felemás eredménnyel zárult a kvalifikáció: Rubens Barrichello az idei szezonban első ízben jutott be az időmérő harmadik szakaszába, ahol végül a kilencedik rajtpozíciót szerezte meg. Jenson Button ezzel szemben sebességváltó-problémákkal küzdött, így csak a 19. helyről várhatja a piros lámpák kialvását.
A másik japán istálló, a Toyota számára sem úgy alakul eddig a hétvége, ahogy azt szerették volna. A kölni székhelyű gárda a pénteki napon sokat szenvedett az autó egyensúlyával, melyet úgy tűnik, a mai napra sem sikerült megfelelően beállítani.
Jarno Trulli idén először nem jutott be az első tíz közé, mi több, több alkalommal is megpördült a félig utcai pályán. Az olasz tehát a tizennegyedik, míg Glock a tizenegyedik kockából indulhat holnap. Kettejük közé Kazuki Nakajima illetve David Coulthard ékelődött be. A Williams japán versenyzője csupán 42 ezredmásodperccel maradt le a Q3-ba kerülésről, de szinte az egész hétvégéről elmondható, hogy nagyon szorosan alakulnak az időeredmények, már ami a középmezőnyt illeti.
Sebastian Vettel nem tudott pályára lépni délután, köszönhetően a harmadik szabadedzésen elszenvedett balesetének. A Toro Rosso szerelői nem tudták kijavítani az autóban keletkezett károkat. Öröm az ürömben, hogy másik pilótájuk, - a délelőtt szintén balesetező - Sébastien Bourdais részt tudott venni a kvalifikáción, s a két Force India előtt, a tizenhatodik helyen zárt.
Poz. |
No. |
Pilóta |
Csapat |
Q1 |
Q2 |
Q3 |
|
1 |
22 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:16.909 |
1:17.034 |
1:17.886 |
|
2 |
4 |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:17.471 |
1:17.679 |
1:18.498 |
|
3 |
1 |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:17.301 |
1:17.364 |
1:18.735 |
|
4 |
5 |
Fernando Alonso |
Renault |
1:17.415 |
1:17.488 |
1:18.746 |
|
5 |
7 |
Nico Rosberg |
Williams-Toyota |
1:17.991 |
1:17.891 |
1:18.844 |
|
6 |
2 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:17.231 |
1:17.353 |
1:19.048 |
|
7 |
23 |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:17.287 |
1:17.684 |
1:19.089 |
|
8 |
3 |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:18.082 |
1:17.781 |
1:19.633 |
|
9 |
17 |
Rubens Barrichello |
Honda |
1:18.256 |
1:18.020 |
1:20.848 |
|
10 |
10 |
Mark Webber |
Red Bull-Renault |
1:17.582 |
1:17.523 |
|
|
11 |
12 |
Timo Glock |
Toyota |
1:18.321 |
1:18.031 |
|
|
12 |
8 |
Kazuki Nakajima |
Williams-Toyota |
1:17.638 |
1:18.062 |
|
|
13 |
9 |
David Coulthard |
Red Bull-Renault |
1:18.168 |
1:18.238 |
|
|
14 |
11 |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:18.039 |
1:18.327 |
|
|
15 |
6 |
Nelsinho Piquet |
Renault |
1:18.505 |
1:18.393 |
|
|
16 |
14 |
Sebastien Bourdais |
STR-Ferrari |
1:18.916 |
|
|
|
17 |
20 |
Adrian Sutil |
Force India-Ferrari |
1:19.108 |
|
|
|
18 |
21 |
Giancarlo Fisichella |
Force India-Ferrari |
1:19.165 |
|
|
|
19 |
16 |
Jenson Button |
Honda |
1:23.565 |
|
|
|
20 |
15 |
Sebastian Vettel |
STR-Ferrari |
|