Hírvilág : Nagy csalás az Uri Geller show! |
Nagy csalás az Uri Geller show!
2008.04.24. 09:25
Lebuktak, ugyanis az adás kezdete előtt egy órával, a TV2 honlapján már olvasható volt, hogy mi fog történni A kiválasztott című "élő" műsorban.
A jelek szerint a csatornánál már hét óra előtt tudták, ki jut tovább, és ki esik ki. Sőt még azt is, hogy Uri miként fogja értékelni a produkciókat, és kinek ad védettséget.
Furcsa dologra lett figyelmes a Bors munkatársa, amikor a Kiválasztott című műsorról szeretett volna tájékozódni az interneten.
A TV2 honlapjára szombaton kora este, háromnegyed hétkor a következő címmmel került fel egy cikk: "A Kiválasztott: Vicha Attila kapott mentességet." A történetben az a furcsa, hogy az élő adás csak 19.30-kor kezdődött. Ráadásul a cikk írója nemcsak azt tudta, hogy Attila versenyben marad, hanem azt is, hogy Molnár Gergely esik ki. A kereskedelmi tévé által működtetett honlapon, az adás előtt, a teljes élő adás történései szerepeltek, beleértve Uri Geller értékeléseit is. Vajon a mentalista megbolondította a kereskedelmi tévé számítógépes óráját?
Vagy egy ügybuzgó szerkesztő nem bírta kivárni a műsor végét, lévén szombat este, talán szórakozni sietett, és idő előtt feltette a hírt a honlapra? Ha ez így van, akkor miért fizetnek a nézők telefonos szavazataikért?
|