Aktuális : Kettős sztrájk: áll Budapest és az ország |
Kettős sztrájk: áll Budapest és az ország
2008.04.07. 07:25
A fővárosban üzemkezdetkor leállt a közlekedés, az éjszakai járatok beérkezése után nem indult el egyetlen jármű sem. A munkabeszüntetés déli egy óráig tart. Éjfél óta sztrájkol a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete is, a vasúttársaság felmérései szerint többen vannak azok, akik felvették a munkát, így akár a vonatok 65-70 százaléka is közlekedhet a sztrájk alatt.
A Volán társaságok elfogadják az érvényes vasúti bérleteket, a megváltott vonatjegyek árát pedig a MÁV-Start Zrt. visszatéríti.
Éjfél óta sztrájkol a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. Az érdekvédelmi szervezet azért döntött a többször felfüggesztett országos sztrájkot folytatása mellett, mert a MÁV nem teljesítette követeléseiket. A vasúttársaság felmérései szerint többen vannak azok, akik felvették a munkát, így akár a vonatok 65-70 százaléka is közlekedhet a sztrájk alatt. Budapesten a Déli és a Nyugati pályaudvar fogadja és indítja majd a vonatokat, a Keleti pályaudvarra viszont nem mennek be a vonatok, a szerelvények Rákosig közlekednek. A vidéki nagyvárosok közül Szegeden sztrájkolnak, de Záhony, Miskolc, Nyíregyháza és Mátészalka környékén is működik a vasút a MÁV szerint.
A fővárosban fél órával ezelőtt, üzemkezdetkor leállt a közlekedés, az éjszakai járatok beérkezése után nem indult el egyetlen jármű sem. A munkabeszüntetés déli egy óráig tart. A BKV-nál a dolgozók 99 százaléka sztrájkol, gyakorlatilag teljes a leállás - közölte Gulyás Attila, a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökhelyettese.
A közlekedési vállalat két alvállalkozóját nem érinti a sztrájk: a Nógrád Volán és a VT Transman cég által üzemeltetett vonalakon zavartalan lesz a közlekedés. A BKV forgalmának mintegy hét százalékát jelentő járatok főként Budafokon és a XI. kerületben, valamint a IV., XIV. és a XVII. kerületben közlekednek. Budapesten reggel és délelőtt rendőrök segítik a csomópontokban a közlekedési káosz elkerülését, a taxitársaságok pedig csaknem összes autójukat és sofőrjüket csatasorba állítják. Az Oktatási Minisztérium közölte: az iskolaigazgatók eldönthetik, hogy a sztrájk idején lesz-e tanítás intézményükben.
|